Örüljönk, hogy végre ilyen is létrejöhetett! Két évvel ezelőtt még óriási dolognak számított, ha néhány nap erejéig bekerültek magángyűjtemények darabjai a Műcsarnokban, most meg itt van az Art Fanatics kiállítás. Szerintem megköszönhetjük a magyar kortárs művészetek fejlődése nevében.

A múlt péntektől megtekinthető tárlat egyébként tíz műgyűjtő kollekciójából, és száz művész munkáiból válogat, Petrány Zsolt kurátor egy csütörtöki sajtótájékoztatón arról értesítette az érdeklődőket, hogy az intézmény a múltban valóban nagyobb hangsúlyt fektetett a külföldi matériára, de ennek vége.

 A német Boris Mezga megmutatta a Toldi moziban, milyen az, amikor mocskos a soul, és hogyan lehet derékből bólogatni.

 

Tegnap egy vidám szülinapozást követően spontán kikötöttünk a Toldi moziban, és meglepő módon az elmúlt hetek egyik legjobb zenei élményébe futottunk bele: a szokásois dekoráció túlméretezett habcsókokra emlékeztető elemekkel bővült, amikre folyamatosan vetítettek, mindeközben pedig a magyar absztrakt hiphop és wonky lemezlovasok színe-java beállt a pult mögé: Johnny Drama, Takeshi és Mr Masters mind nagyxon jó szelekciót mutattak be.

Ugye a kortárs művészetek kapcsán permanensen dúl a dilemma, hogy meddig terjednek a befogadás határai, honnantól giccs vagy értéktelen szemét valam - a kontúrok gyakorta elmosódnak. Sokan mégis csillagászati összegeket markoltak már fel egy-egy bizarr ötletük tálalásával, és lettek az élet urai.

 

így például Damien Hirts, aki sokak szerint a világ leggazdagabb művésze. A Sunday Times vagyonlistája szerint a 44 éves alkotó úgy 388 millió dollár (76 milliárd forint) körül keresett már az állandóan a viták középpontjában álló műveivel, némelyek szerint egymilliárd dollárnál jár.

Minden estéjükön teltház várta a magyarországi táncművészeket, úgyhogy bátran szegjük fel a fejünket és mondjuk: meghódítottuk Franciaországot! :)

 

 

"Micsoda roppant érzékiség és erotikus töltet!" - írta lelkendezve a Nouvel Observateur Frenákékról és az ő InTimE címet viselő műsorukról. A magyar kortárs tánc virtuózai a 2004-ben Párizsban megnyílt Centre National de la Danse-ben léptek fel, amely bármilyen társulatnak szinte a mennyek kapuját jelenti.

 Most olvastam egy elemző jellegű könyvről, amiben arról írnak, hogy nehezen dolgozza fel agyunk a kortárs zenét, mert nincsenek benne a klasszikusokból ismert motívumok. Ti mit gondoltok?

Philip Ball új könyve ez, aki szerint a tradicionális komolyzene legnagyobb alakjai, mint Bach vagy Mozart olyan formulákat és elemeket építettek műveikbe, amik megkönnyítik azok befogadását, azt, hogy az agyunk egységes zeneműként dekódolja az egymást követő hangokat. Namármost a 20.

Fiatal művészek bemutatkozása új kiállításokkal, aukciós tárlat és árverés, egyéb képző- és iparművészeti programok - ezekkel várják az érdeklődőket a Falk Miksa utcai és környékbeli galériák, köztük az Artkatakomba is február 25-én csütörtökön.

A rendezvény három művésznek szentel kitüntetett figyelmet: Lossonczy Tamás, Sándorfi István és Bak Imre - a magyar kortárs képzőművészet megkerülhetetlen alakjainak nyílik kiállítása ezen az estén egyszerre több galériában is (hogy melyekben, ahhoz tessék meglátogatni az esemény hivatalos honlapját).

 "Mintha csak világzene lenne, de a jelen helyett a jövőből" - így definiálható a kelet-londoni Portico Quartet zenéje, ami azzal emelkedik ki a többi hackney reménység közül, hogy gyakorlatilag újra kitalálják a zenét.

 

Egyszerű srácok a húszas éveik elején, akik összeismerkedtek a suliban. Most zenéket írnak, klubokban és fesztiválokon játszanak. Ezekkel a sorokkal elég sok együttes jellemzését kezdhetnénk, a Portico Quartet azonban más. Akusztikus hangszereket - ütősöket, basszust, fúvóst - vetnek be, ám teszik mindezt annyira újszerűen, szinte újra kitalálva a zenét, ami így egyszerre hat kellemesen ismerősnek és izgalmasan újnak.

Kubai-amerikai, meleg, munkáin pedig gyakran jelenít meg olyan kényes témákat, mint a gyermeki szexualitás és az androgün személyiségjegyek. Azonban nem öncélúan merész, hanem tényleg mély jelentésrétegekkel operálnak a munkái - én ezért szerettem meg.

A 71-es születésű Goicolea a georgiai egyetemen tanult festést, fotográfiát és szobrászatot, de hamar túlnőtt a zsánereken.

 

És szerintem pont ez a stílushatár-döntögetés az, ami naggyá teheti korunk kortárs képzőművészetét: 2001-es híres fotográfiáin például tradicionális uniformisba bújt, a pubertáskor küszöbén álló fiúkat láthatunk, amint éppen élik életüket az iskolában - azonban mindezt gyakran erős erotikus, arcpirító, transzgresszív töltettel.

Ezzel a szokatlan mozgóképes installációval (nem tudom, van-e rá jobb kifejezés) szeretnék kellemes vasárnapi hangulatot kívánni mindannyiótoknak :)

 

 

 Számított erre valaha is valaki? Hogy egy ember, akiről a legtöbbek fejében csak az a kép él, hogy bitang nagyokat tud rúgni és utána levezetni egy köpéssel, a párizsi színház egyik kortárs darabjába is bejuthat? Pedig Eric Cantonaval épp ez történt!

 

Kedden debütált az előadáson a Manchester United egykori nagyszerű játékosa, akiről kevesen tudják, hogy a labdát már régen lecserélte a színházra. A 43 éves Cantona egy haldoklót alakít, aki egy összezuhant áruház törmelékei alatt szenved.

Lábán Rudolf szerepe a XX. századi táncművészet megreformálásában kikerülhetetlen. Róla nevezték el a díjat, amiért most kilenc előadás verseng.

 

Független kritikusok és esztéták, szakújságírók döntik majd el, ki az, aki hazaviheti a Trafó és a MU Színház által alapított díjat. A két fővárosi színház felajánlásának hála a legjobb koreográfiák megalkotói közül ketten pénzjutalomban is részesülnek; a fél-, illetve másfélmilliós összeget a művészek a soron következő előadásukhoz használhatják fel.

Amikor először benéztem egy link mögé, amit egy barátom küldött, sokra nem méltattam a látottakat: fakó színű, semmitmondó, Budapestről készült fotók késztettek az ablak bezárására. De felberregett bennem a vészjelzés, hogy maradjak még egy pillanatra - és öt másodpercre rá már le is esett, micsoda fantasztikus munkákkal állok szemben!

 

Szabó Ábel ugyanis nem fotós, hanem képzőművész, az említett képek többsége pedig olajfestékkel készült. Viszont úgy adja vissza ecsettel a fókuszába került, szürke nagyvárosi létet, mint senki más! 

 

"Tavaly láttam egy férfit, amint egyedül kosarazott az autóbejárójukban. Aztán megállt egy pillanatra, és odahányt a sövénybe, cipőfűzést mímelve. Pár hete láttam egy mókust leesni a háztetőnkről. Egy óráig feküdt ott mozdulatlanul, csak aztán kapaszkodott fel egy fára" - mesél az 1984-es születésű Tom Howes weblapján az őket ért hatásokról.

 

Azt írja, ő ezek a tragikus, gusztustalan, csodás vagy váratlan hatásokat szedi ízekre, és rakja egymás mellé, egymásra, vagyis hozza ismét kölcsönhatásba a leválasztott fragmentumokat teljesen másképp.