Én nem votlam annyira oda érte sajnos, és a nagy érdeklődés is elmaradt. Bodó Marci fotókiállítása a Toldiban pl. jobban tetszett.

Gannay János festőművész
/1905-1992 /



.Lajoskomáromban született, a Magyar Képzőművészeti Főiskolán Aba Novák Vilmos és Glatz Oszkár növendéke volt. Az ötvenes évektől kezdve Budakeszin élt és alkotott. Az 1940-es évek óta több kiállításon szerepelt, a magyar festészet
nagybányai hagyományához kötődő alkotó. Leginkább tájképeket, és csendéleteket festett. Életművét a műterem magányos csendjében , szorgalmas munkával hozta létre, tagja volt a Művészeti Alap-nak, díjak
és elismerések nélkül, a művészetnek élt. Az akkori lehetőségek szerint a Képcsarnok heti zsűrijére adta be képeit ,ebből tartotta fenn családját, és fedezte a megélhetés, a festés költségeit. Életműve habár ott van a lakásokban a falon
művészi hagyatéka szétszóródott, a szűkebb művészeti szakma nem beszél róla, nevét nem ismerik, képeit elfelejtették. Magasra emelt meg nem alkuvó
művészi mércéje ,a környezetében tapasztalt igénytelenség, a korabeli kultúrpolitika korlátai, behatárolták lehetőségeit. Budakeszin távol a város zajos forgatagától szinte önkéntes szerzetesi száműzetésben teltek évei . Mégis azt mondhatjuk, csodálatosan kárpótolta őt az élet Istentől kapott művészi hivatásában, abban a lelki szabadságban, amely a festői szépség és alkotás, szüntelen megújuló folyamatában érhető tetten.. Fülembe csengenek szavai: Ha ezer évig élnék, akkor sem unatkoznék, mindig találnék festeni való témát. Budakeszin élt és dolgozott ez a kiváló festőművész, aki az első mesterem volt. Édesapám megszólította az utcán dolgozó festőt, és bekért engem a műtermébe. Serdülő gyermekként jártam hozzá vasárnap délelőttönként rajzolni. Atyai türelemmel foglalkozott velem tőle tanultam a színek szeretetét, a szerkezet szigorú rendjét, a kompozíció jelentőségét. Ahogy ő mondta egy képet sohasem lehet befejezni, hanem jó időben kell abbahagyni. /.Budakeszit festette, mert itt talált valódi otthonra, itt élt kedves feleségével és leányával, Gyöngyvirág utcai házában.
Rajzain és képein is őket örökítette meg, krumpli pucolás, kerti munka, vagy épp olvasás közben. Műterme, valóságos kiállítás volt a számomra, felejthetetlen képekkel a falon. Emlékszem az asztali csendéletek színes foltjátékára, a hideg-meleg színek váltakozó ritmusában komponált gyümölcsök, kancsók kerek formáira, a drapériák lágyan ívelő hullámzására. Többször lehetett látni az utcán, a piacon, ahogy háromlábú állványán palettávall a kezében festett,
vagy néhány gyors mozdulattal a vázlatkönyvébe rajzolt. Az idősebbek talán
még emlékeznek szikár termetére, hosszú ősz hajára, meleg barna szemére, megfontolt mondataira. A kiállításra került rajzok festmények mint cseppben a tenger híven hordozzák az ő kiemelkedő tehetségét, képalkotó fantáziáját, a művészi, festői hagyatékát. A követ az állóvízbe hajítottam. A hullámok továbbgyűrűznek. Mondjátok el, adjátok tovább! Gannay János,a mi festőnk, Budakeszi festője.


Dévényi János 2010- 03-02